
Zombor Tiborné
Horgolás
Cím: 3458 Tiszakeszi, Alkotmány út 18.
Tel.: +36 70 234 1453
Mail: zomborneheni@freemail.hu
A kézműveskedés iránti szenvedély, a kreatív technikák iránti vonzódás mindig is jelen volt az életemben. Korábban hímzéssel, keresztszemes hímzéssel foglalkoztam. 21 évvel ezelőtt, első gyermekkemmel várandósan a megsokszorozódott szabadidőmet horgolással kezdtem kitölteni, amelynek alapjait édesanyámtól sajátítottam el, majd újságokból fejlesztettem magam. Eleinte csak saját és szűkebb környezetem örömére készítettem játékokat (amigurumi), virágokat, különböző díszeket, majd idővel – az érdeklődők körének kiszélesedésével – elkezdtem vásárokra is járni. Mára – kétgyermekes anyukaként – a legfőbb inspirációt a gyermekeim jelentik, akik újabb és újabb olyan öt-
letekkel rukkolnak elő, amelyek megvalósítása egyrész kikapcsolódás, öröm, másrészt a fejlődésemet szolgáló kihívás.
Termékeimet személyesen és facebook-oldalamon is megrendelhetik, de megtalálhatnak a környékbeli kézműves- és karácsonyi vásárokon is.

2021 © Mezőcsát és Térsége Területfejlesztési Önkormányzati Társulás
3450 Mezőcsát, Hősök tere 24.
Készítette a Viacom Informatikai Kft.